Krajczár Gyula Jr.

Utálom a hétfőt. Ma is hétfő van. Itt tobzódik fél Bicske és mindegyik komolyan gondolja, hogy én beszélgetni szeretnék velük. Noshát, hogyan is fogalmazzak: NEM!

Mindenesetre Pécsett voltam a hétvégén. Montéztünk egyet az indiánokkal pénteken és még a Máté-Moha páros is béfutott. Verácska meg Apukája is ottan voltak, meg a Timejja, meg a Tronkoid, meg a Dávid. Eccerűen jáó volt. De jó már itthon lenni.

Félreértés ne essék, szeretem Pécset, nagyon is. De mégis valahogy megnyugszom mikor leszállok Kelenföldön a vonatról. Biztos talajt érzek a lábam alatt, hazai pályán vagyok, nagy baj nem lehet.

Aztán persze jól felülök a másik vonatra és irány Bicske. Ami megintcsak nem az a támogató, inspiráló háttér a porszívózó, vasaló, mosogató, "jáááááj de áráányóósss" nénikkel és a minden családi beszélgetést lezáró, erősen lenéző és legvégül is megalázó "ugyan már bubukám" félmondattal.

És a végére egy nyílt levél ídösanyámnak. Ha titkos lenne, akkor most nem írnék ide semmit, sőt már nem is létezne a blog. Kérdezd meg nyugodtan azt a 3-4-5 hozzászólót aki erre járt az elmúlt kicsit-több-mint egy évben, hogy hányszor reklámoztam a blogot és hogy hány embernek szóltam, hogy "Nézzé ide ba'meg, iten írok blogot!" De ne is kérdezd, megmondom, egyszer sem. Nem fogok semmit sem bejelenteni, mert Ti nem vagytok állami hivatal, Én pedig nem vagyok a beosztottatok. És végül de nem utolsó sorban ezer másik módja van az információ közlésnek, nem kell nem témába vágó hozzászólással jelezni, hogy rámtaláltál. Ez nem egy közéleti fórum.

Köszönöm a figyelmet, most megyek és leordítom mindenkinek a fejét a házban van!