Krajczár Gyula Jr.

Lassan ennek a hétnek is vége. Kénytelen vagyok leszögezni, hogy egy nagyon jó, mégis negatívumokkal teli hét áll mögöttem. Nem csináltam gyakorlatilag semmit, vagy másnaposan tébláboltam itthon vagy buliztam.

A hét vasárnap kezdődött, a Közlekkari Napok nyitó estjével. Csapatbevonulások, Kőhalmi Zoli, és egy fergeteges buli. Hétfőn persze égre-földre esküdöztem, hogy nem, én ezen a héten többet nem, semmi szín alatt, nemégegyszer. Kedden persze megint buli. Szerdán aludtam, majd csütörtökön jött volna a nagy finálé, az elmúlt három hétben mellőzött Morrison’s. Morrison’s volt, finálé elmaradt.

Másik, kevésbé materialista szempontból megvizsgálva ezt a hetet ugyanakkor elég vegyesek az érzéseim. Az, hogy gyakorlatilag nem voltam csak két órán egész héten, nem zavar. Az, hogy kegyetlenül fáradt vagyok, nem zavar. Két dolog van ami zavar.

Egyrészt az örök téma, a nők. Azok közül is a bunkó nők. Csak ezen az egy hétben több bunkó nőbe futottam, mint előtte nagyon hosszú idő alatt. Nem is emlékszem, hogy ismertem-e, láttam-e ennyit és ilyet. Itt és most megmondom, hogy teljesen mindegy, hogy 17 éves csitriről vagy egyetemista „felnőttről” van szó, az ok nélküli bunkózás nem tolerálható, arról nem beszélve, hogy érthetetlen. Ha valami nem tetszik, akkor azt nyugodtan szavakba lehet önteni, meg lehet beszélni. Ha nem jutunk dűlőre, ez van; de játsszunk nyílt lapokkal, mert ez a játék nem játék...

A másik sarkalatos kérdés, ahogyan korábban már utaltam rá a Morrison’s. Ugye az volt a terv, hogy jöjjön a grand finale, egy hatalmas bulival lezárjuk a hetet. Csütörtök este hol máshol, mint Morrison’sban az Operánál! Már amikor bementünk érződött, hogy nem lesz jó. Egyrészt újra megjelent az öreg bajszos kidobó. Nem biztonsági, kidobó. Egy utolsó suttyó barom. A korábbi biztonságiakkal meg lehetett beszélni az ügyeket, sőt vették a fáradságot, hogy köszönjenek mikor belépünk. Ők úgy dolgoztak, hogy a munkájukat elvégezzék, hogy a vendégek jól érezzék magukat és nem utolsó sorban a Morrison’sra mint szórakozóhelyre is jó fényt vessenek.

Erre jön ez a marha. Látszik rajta, hogy azt hiszi, mindenki azért megy oda, hogy őt láthassa. Egyszemélyes hadseregként vonul végig a termeken, mindenkit félrelök aki az útjába kerül. Amíg a régiek úgy tudtak kivinni bármilyen részeg vagy agresszív embert, hogy az senkinek fel nem tűnt, ez csak üt. Az első rossz mozdulatra, csúnya tekintetre, mosolyra, bármire ami az ő 50 centis körzetén belül történik üt. Csak egy példa: Tegnap állok a tömeg szélén, a pincér srác éppen furakszik kifelé egy fullra teli rakott tálcával a kezében. Kicsit oldalra léptem, hogy utat adjak neki, de közben kicsit nekimentem az említett vadbaromnak. Erre a válasz? Egy könyökös a hátamba. Nem fájt, nem követte semmi, még hátra sem fordult. Csak ütött... Nem értem az ilyen embert.

Arról már szót sem ejtek, hogy a jól megszokott törzsközönség jelentős hányada nem volt ott (talán a fent leírtak miatt?), a pultosok is mintha mások lettek volna, egyszóval lapos volt. Jövő héten nyit a ZP, ha csütörtökön nem is, de pénteken öregdiák találkozó után le kéne nézni. Mert a ZP az mégiscsak ZP.

És akkor a nagy összefoglalás. Ez a hét nagyon jó volt, viszont csak a negatívumok fognak belőle megmaradni. De azok bizony örökre...

Carpe Diem – ez volt az a hét...